2014. szeptember 28., vasárnap

Stílusos kiegészítők mindenkinek - Cruciani karkötők

A Cruciani C  idén ünnepelte harmadik születésnapját. Ezek a helyes kis makramé karkötők 2011-ben indultak útjukra  Toszkánából és mára már az egész világot meghódították. A fantasztikus cég  Olaszországból Japánon keresztül, Amerikát átívelő hatalma Magyarországot is elérte és itthon is sok-sok ezer rajongót szerzett magának. A sztárok sem maradtak ki a sorból, hiszen Beyonce, Victoria Beckham, Rita Ora, Paris Hilton is előszeretettel viseli ezeket a csodás kiegészítőket nap mint nap. Három év leforgása alatt körülbelül 15 millió darabot adtak el belőlük, ami hatalmas és egyben  hihetetlen  teljesítmény.

A legújabb model a  HAPPY (négylevelű lóhere) névre keresztelt karkötő, mely az én kedvencem is lett. Aki viseli ezt a karkötőt az lélekben csatlakozik egy generációkra visszanyúló olasz család missziójához, ami tulajdonképpen a boldogság és a vidámság, egy összekötő kapocs melyet az egész világon ünnepelni kell. 

A legjobb benne, hogy a különböző szimbólumokkal rendelkező kiegészítők között mindenki megtalálja a számára érdekes darabot. Az egyik különlegesség a úgynevezett UNAIDS "piros szalag", mellyel a márka csatlakozott a HIV és az AIDS elleni küzdelemhez és az  ebből származó bevétel egy részét jótékony célra ajánlja fel, hogy segítse az ehhez kapcsolódó kutatásokat. Ebből én is beszereztem egyet, mert fontosnak tartom az ilyen típusú összefogást, és szeretném támogatni a jótékony célokat.

A nyaralásaim során is szívesen viseltem a különböző élénk színű delfin, teknős, papagáj figurákat a karomon. Az igazi tengerpartos stílus elengedhetetlen szereplői ezek, melyek tökéletesen passzolnak minden outfithez. New York-ban a Times Square közepén is készítettem egy csodaszép fotót illetve a következő outfit bejegyzéseknél is láthatjátok a kedvenceimet még ,pl.: a Happy, a Végtelen, a Fatima Keze, a Mars, a Superman.

Ha ti is szeretnétek akkor látogassatok el a Westend City Centerbe Budapesten, ahol  a legnagyobb választékban megtalálhatjátok ti is számotokra a legkedvesebbet.








2014. szeptember 22., hétfő

WHITE CAVIAR 000 DIVATSHOW

White Caviar 000 DivatShow jegy

Magyarország egyik leglátogatottabb női portálja, a Femina.hu kiadója kiemelten fontosnak tartja a hazai tehetséggondozást is. White Caviar 000 Divattervező pályázat életre hívásával célul tűzte ki, hogy támogassa a hazai divatvilág fiatal tervezőit, ezzel együtt bemutatkozási lehetőséget biztosítva számukra egy exkluzív divatshow keretében. Szakmai zsűri több mint 120 beérkezett pályamű közül választotta ki azt a 23 kreációt, melyet szeptember 26-án, a VAM Design Centerben mutatnak be majd a nagyközönségnek.

Gyertek el és élvezzétek a divatbemutatót és ismerjük meg a következő nemzedék fiatal tehetségeit. Én tuti ott leszek, már nagyon várom az eseményt.
________________________

Helyszín: VAM Design Center, 
1061 Budapest, Király utca 26.
Dátum: 2014. szeptember 26., péntek, 
kapunyitás: 19:00
Dress code: business casual
________________________

További információk és jegyvásárlás:



2014. szeptember 18., csütörtök

◄ O U T F I T 2 0 1 4 .0 9 . 1 7 . NEW YORK FASHION WEEK DAY 1



Egyik gyerekkori álmom vált valóra amikor kijutottam szeptember elején a Mercedes Benz New York Fashion Week-re. Hatalmas lehetőségnek tartom, és mérföldkő a karrierem, a blogom életében ez az esemény, hiszen magyar divatbloggerként több mint 10 divatbemutatóra kaptam meghívást. 

Izgatottan vártam a napot, amikor felszálltam a repülőgépre és már csak arra tudtam gondolni, hogy nem álmodom :) Festy-vel már több hónapja szerveztük ezt az utazást így nagyon örültem, hogy együtt vághattunk neki a kalandnak.
Több mint 10 órányi repülés után délután 5 órakor érkeztünk meg a világ egyik legnagyobb repterére a J.F Kennedy-re. Amit akkor éreztem az leírhatatlan volt. Az időeltolódástól és az utazástól kifáradva gyorsan ágyba bújtunk, hogy másnap minél hamarabb belevethessük magunkat a munkába hiszen a divathét már javában zajlott. A szállásunk Manhattantől kb fél órányi metró útra volt, egy nagyon kedves, igazi amerikai lakás, amit közösen béreltünk. A divathetet a Lincoln center közepén rendezték meg egy gigantikus nagy ( A szex és New York-ból jól ismert ) sátorban. Első nap a képen látható szettet viseltem, mely egy nagyszerű tervező ZSIGMOND DORA MENSWEAR első kollekciójának kulcsdarabja. Büszke vagyok a tehetséges, magyar divattervezőkre ezért én ezzel akartam támogatni őket. Elsőre beleszerettem ebbe a rövidnadrág szoknya kombinációba és ehhez a kollekció ikonikus hímzett (fácán logóval a hátán)  mellényét párosítottam. Mindez nemcsak nekem tetszett hanem másoknak is, mert többen is meg akarták venni az outfitemet :) Már az első nap annyira sok impulzus ért minket, hogy leírni sőt képekben elmesélni is hosszú lenne. Meglepetésünkre a New York Magazin is készített egy rövid interjút velünk, sőt több street style fotós is lencsevégre kapott minket. Ekkor találkoztam a Vogue főszerkesztőjével Anna Wintour-al, aki karnyújtásnyira állt tőlem egy divatbemutatóra várva. Átélni ilyen közelről a Divathét zsongását, pezsgését fantasztikus érzés. 

A következő beszámolóban elárulok néhány titkot a divathétről és azt is hogy még milyen sztárokkal találkoztam.
OUTFIT
baseball cap: VINTAGE
blue lens sunglasses: GIANTVINTAGE
white shirt:VINTAGE
embroidered velvet vest: ZSIGMOND DORA MENSWEAR
black short with skirt: ZSIGMOND DORA MENSWEAR
gold retro watch: CASIO
bracelet: CRUCIANI / AIDS
iphone case: MOSCHINO / IPEEL.HU
white socks: VINTAGE
white slipper: NIKE


A fantasztikus fotókat pedig Gregus Máténak (Mate Gregus Photography)  köszönöm.

Ha tetszett a bejegyzés követhettek  
FACEBOOKon |  INSTAGRAMon| TWITTERen  | LOOKBOOKon  | CHICTOPIAn












2014. szeptember 17., szerda

LUSH finomságok


"Hogyan ismerünk fel az utcán egy Lush rajongót? Hogy jártában-keltében folyton a kezét szagolgatja"-ezt egyszer egy Lush kiadványban olvastam,és mennyire igaz! Én is ezt csinálom,hiszen órákig érezhető az illatuk,mintha sosem hagytam volna abba a tusolást,pedig már rég elindultam otthonról. Most újabb izgalmas termékeket tudtam kipróbálni, és ígérem szaglászásban nem lesz hiány! Orrokat előkészíteni! 

Flying fox tusfürdő: olyan sok méz van benne hogy a méhek megpróbálják visszaszerezni!Sűrű aranysárga mézszerű állaga és nagyon határozott érzéki jázminillata teszi olyan csábítóvá. Habár én azért szeretem a Lusht mert nagyon sokféle uniszex termékkel rendelkezik,a Flying Fox-ot mégis inkább hölgyeknek ajánlanám. Érdekessége,hogy a világ több  tájáról is származó mézet kevertek bele,így például magyar méz is található benne. Miután magunkra kentük ezt a különleges afrodiziákumot,áldozatunkat garantáltan lépre csalhatjuk vele!

Rub Rub Rub tusradír: amikor először fogtam a kezemben,meglepődtem milyen súlya van.Mondhatni mint egy sózsák,hiszen rengeteg tengeri sót tartalmaz,amit eddig még egyetlen tusradírnál sem tapasztaltam. Aztán amikor letekerem a doboz tetejét,előkúszik a friss tengeri szellő illata.Én ezt a tusolót használat közben szerettem meg és most már biztosan tudom hogy ha elfogy újra fogom vásárolni.A friss citromlé,a jázmin,a narancslé,a mimóza és a tengeri só elegye egy olyan üde,és élénk illatkompozíciót alkot,ami mindkét nem kedvence lehet.A hatása pedig egyedülálló: masszíroz,radíroz,mégis táplál,és egyáltalán nem szárítja a bőrömet.

It's a raining men tusfürdő:a nevét látva előszór nem tudtam eldönteni hogy ez vajon egy férfiaknak szóló termék lenne,vagy csak egy vicces elnevezés az alkotója részéről.Az állaga egy finom karamell öntetre hasonlít,és az illata olyan mélységeket rejt amivel egyszerűen nem lehet betelni.Édes,mint egy cukormáz,mégsem gejl,a narancstól egy kicsit friss,a trópusi virágoktól egzotikus.Engem a zuhany alól egy dél amerikai esőerdőbe repít ahol a trópusi eső mossa le rólam a mindennapi stresszt!


Turkish delight tusolókrém:a tusolókrémek mostanság nagy kedvenceim lettek,hiszen remekül ápolnak,és helyettesítik a testápolókat,amolyan 2 az 1-ben módon.Fürdés és törölközés után nem marad rajtunk az a ragadós érzés,mégis remekül puhán tartják a bőrt,az idő tényezőről nem is beszélve!Ez a nagyszerű massza a társai közül is kiemelkedik,hiszen rengeteg különlegességet zsúfoltak bele.Ezáltal igazi luxus termék válhatott belőle.Az állaga egészen sűrű,mint egy vajkrém és található benne rózsavíz,kókuszolaj,mandulaolaj,kakaóvaj,rózsaolaj,neroli olaj.Illatát egyértelműen a rózsa határozza meg,ami egy török fürdő hangulatával ajándékoz meg minket a használata során.

Mangnificent: ez a szappan a Lush egy újabb alkotása,amit a mangó szárított és friss hozzáadásával készítettek.Nemcsak remekül tisztít,táplál,de egyáltalán nem tartalmaz tartósítószereket.A friss mangó,a kókuszolaj és a sziciliai citrom hűsítő illata vár rátok is ha ezt kipróbáljátok.

Veganese: könnyű hajkondícionáló,melyben tengerimoszat-zselé alaphoz levendula- és rozmaringfőzetet adtak és egy jó adag friss citromlevet is, hogy a hajadnak szép fénye legyen.Illata üde citromos,amelyet nagyon sokáig érezni a hajunkon.Nem nehezíti el,nem zsírosítja frizuránkat,ugyanis nem tartalmaz lanolint.Újabb uniszex illat,amit bárki nyugodtan használhat.Nálam ez egy favorit!

9 to 5: Folyékony krémes arclemosó,ami gyengéden tisztítja a bőrt. Állaga sűrű tejszínszerű,melyet az enyhe mandula és a virágillat elegye lengi körül. Úgy készül,hogy friss dendrobium orchideát egész éjszakára mandulaolajba áztatnak, majd szűréssel eltávolítják a szirmokat. A virágokból kioldódott anyagokkal gazdagított mandulaolaj lesz az arclemosó alapja. Bájosan könnyű illatot adnak hozzá, melyet kerti loncból és ilang-ilangból kevernek ki.Szerintem egy nagyon hasznos termék lehet annak akinek nem zsíros a bőre és egy hatékony arctisztítót keres,ami nem irritálja,és nem szárítja ki a bőrét. Illata visszafogott,nem tolakodó,ezért bárkinek ajánlom.





2014. szeptember 12., péntek

JELENTÉS New York-ból- Street style I.


Mit viselnek a legmenőbb pasik New York-ban?
Férfiak akik meg merik mutatni magukat.

A street style mozgalom ma már minden divathét velejárója. A fotósok a divatbemutatók kezdése előtt lesátoroznak és várják a fashionisztákat hogy azonnal lencsevégre kapják.
A New York fashion week-en sikerült nekünk is elcsípni stílusos pasikat akik nem félnek megmutatni egyéniségüket. Voltak itt divatrajongók, hipsterek, művészek, stylistok és dandy úriemberek akik a legújabb trendeket vonultatták fel a Lincoln Center előtti sétányon. A színpompás öltönyök és a klasszikus fazonok is abszolút kedvencek a férfiak körében. Kiegészítő terén pedig a kalap, amit szinte mindenki előszeretettel viselt. 

Fotók: Gregus Máté (Mate Gregus Photography)